Népszerű bejegyzések

2011. március 8., kedd

Gyors vacsora



Már megint egy expressz a meglévő
készletek felhasználásával. Értsd: amita kamra adott:)Na mi is ez? Hát currys-szójás-joghurtos csirkemell tésztasalátával.
Egy fél csirkemellet bepácoltam a következő pácba: 1 doboz joghurt, kiskanál curry por, só, bors, szójaszósz. Elment pihenni a hűtőbe pár percre. Meddig, hát csak addig míg kifőztem a tésztát, majd csap alatt hűtöttem a gyorsabb haladás érdekében. Addig összevertem a egy kis doboz tejfölt, kiskanál curry porral, 1 gerezd zúzott foghagymával, 1 kiskanál paradicsompürével, és két maréknyi reszelt füstölt sajttal. Kicsit selymesítettem rajta két nagy fröccsentésnyi majonézzel. Majd belekevertem a lehűlt tésztát. Ebben a fázisban gyors helycsere a hűtőben, husi elő, tészta be. A husit nagyon gyorsan és nagyon forró serpenyőben sütöttem hirtelen, azt képzeltem, hogy vaslapon sütöm a kertben. A képzelgés egy másodpercig tartott és kész is lett a husi. Tálalás. Bókok besöprése. Na mondtam, hogy expressz. Túlzás nélkül fél óra. Hogy honnan tudom? A fél hetes híradó elején kezdtem bele és az időjárás jelentésre kész is volt.:)

4 megjegyzés:

  1. Most szeretnék vacsorázni, nálad :)

    VálaszTörlés
  2. Én akár most reggelire is megenném olyan éhes vagyok. Olyan gusztán tálaltad, s milyen fincsi lehetett, júj!!!! összegyült, tudod az ott,,,,.. gyorsan be is csuktam a számat :))

    VálaszTörlés
  3. Bianka: az ajtóm mindig nyitva áll...bármikor bejöhetsz:)

    Kati: hát bizony, ritkaságszámba megy nálunk az ilyen...

    Viki: küldöm fénypostával:) pusz

    VálaszTörlés