Egy kirándulás Erdélybe

Annyira szeretnék magasztosan fogalmazni, visszaadni azt a sok szépet ami tudatom legmélyén rögzült, amit minden érzékszervemmel meg akartam érteni, befogadni. Igen Otthon jártam. Sínfalván szálltunk meg az unitárius lelkészlak kis-romos épületében. A kis-romos már most jó állapotban van ahhoz képest, hogy nézhetett ki. Ám volt ember aki észrevette a kincset, nevezetesen Jászboldogháza néhai polgármestere, aki cirka tíz évvel ezelőtt belekezdett a testvérváros program létrehozásába, a kis paplak felújításába. Olyan szíves látásban volt része, hogy szíve ottmaradt örökre. Nyújtani akart valamit cserébe, hát megszervezte, hogy a csodaszép nevű Boldogházáról a fiatalok idősek látogathassanak Erdély ezen csücskébe és természetesen viszonozták ők is mindennel, látogatással, munkával, beszéddel, muzsikával, élménnyel. Mert bár pénz egyik helyen sincs sok, minden van amit ember-táj adhat. Tánc táborok szerveződtek, nagyszerű kirándulások. Végül a kis-romos szépen alakult, lett fürdőszobája, jól felszerelt konyhája, kényelmes vendégágyai, újra-rakott mennyezete. Szeretettel csinált itt mindenki mindent, egyszerűségében mégis tündököl, mert bár a falak méteres szélességűek mégis szeretetből épült itt minden. Aztán az emberek....Dénes lelkész és csodás felesége Ildikó aki a helyi kántor is. Földjük van kevés, szőlő is, azt művelik, valahogy éldegélnek ám mégis nagy segítség nekik, hogy a kis-romost ki tudják adni igazán apró-cseprő összegért. Aztán ott van Károly bácsi, villany szerelőből lett asztalos majd a helyi ezermester. Kiskorában a templomban rosszalkodott, mint egy igazi vásott kölyök, lehetett vagy 6 éves. Miután vége lett az Istentiszteletnek bent bújtak. Mindenki hazament, kulcs fordult a zárban, a templomban csend, míg a két vásott gyerek elő nem mászott a rejtekből. A kis Károly nagy bátran odament az orgonához és eljátszotta rajta a boci-boci tarkát. Otthon a lelkész már javában kanalazta az aranyló húslevest, ám megállt kezében a kanál mikor hallotta felbőgni a monstrum hangszert. Rohant is sebbel-lobbal, nyitja a kaput és mennydörgi, hogy azonnal jöjjön elő az a mihaszna aki ezt művelte Isten szent házában. Nem volt mit tenni, előmásztak. A lelkész azt mondta a kis Károlynak, hogy menjen haza az apjához és mondja meg neki, hogy beszélni akar vele. Persze a gyerek annyira félt a jogos veréstől, hogy nem mondta dehogy mondta, lapított. Eltelt pár hét, majd az apa kérdezte, hogy miért nem szólt neki arról, hogy a lelkész kéreti. Kiderült a kisfiúnak abszolút hallása van és zene órára kötelezik. Zenél azóta az öreg, mindenkinek aki kéri, tánc tábor nem múlhat nélküle. Zenél magának is esténként magányában, azt mondja megnyugtatja a zene, átlényegül általa minden. Csoda történt akkor ott este mikor az öreg mesélt az élet dolgairól. Mindannyian alig tudtuk visszafogni a meghatódottságunkat. Éreztük különleges percek ezek. Jaj úgy hallgatnám még, sokáig. Talán mesélek még róla mert érdemes, röpke 2 óra alatt többet tanultam Tőle mint évek alatt az iskolákban. Azt hogy ezért hálás vagyok a Mindenségnek azt már belekiáltottam a szélbe.

A következő bejegyzésben majd részletes programot ismertetek, de most a legfontosabbal kezdtem. Pontosítok a számomra legfontosabbal:)