Népszerű bejegyzések

2010. május 11., kedd

Szezon-nyitók tárcsa és bogrács





Jaj olyan szép és nyugodalmas ahogy lecseng a munka ünnepi sütögetés-görcs. Így most már mi is nyugodt lélekkel, ám időben némileg megcsúszva vesszük elő a kerti táborozószettet. (lásd. tárcsa, bogrács stb.) Az eredmény eszmei értékéből nem von le semmit, hogy nem május elején tettük mindezt, hanem a közepén.

I. felvonás

Első tárcsás sütés során hatalmas tarja szeleteket pusztítottunk melyeket előtte gondosan pácoltunk, de úgy hogy a hús íze érvényesüljön és ne a pác harsogjon. (olaj, hagyma, só, foghagyma, kevés mustár,bors). Hagymát is sütöttünk...azt a nagyobb fejű újhagymát, csak úgy rálógattuk a tárcsára, köretként pedig fóliás kolompér volt tejfölös uborkasalátával. (Pavlov helló) Hogy mit ittunk? Fröccsöt mert ennek is most indul a szezonja. Aztán már csak kézjelekkel értekezett a banda, mert beszélni sem volt ereje senkinek.

II. felvonás

Viselhetné a négy emberből kettő szabin alcímet, vagy kettő főz négyre titokban változatot. Ez már bogrács- sztori. Annyit azért magyaráznék a helyzeten, hogy adott két páros akik együtt menza-péntekeznek, keddeznek vagy csak úgy összeröffennek. A két párból egy-egy épp szabin volt otthon és meglepetést terveztek a két dolgozónak menza-kedden. Mivel mindkét otthonülő félnek megvolt a saját rengeteg dolga otthon, ezért nagy hadicselhez folyamodtak, hogy a bográcsos esemény is meglegyen de ne reggeltől estig kelljen mellette ülni. Tehát rendkívül körmönfontan a babgulyás otthon a spárhelten készült kuktában és újabb hadicsellel került a pár utcával odébb lakó komák bográcsába. A kuktából a bográcsba folyamatot menten leírom, hátha lesz még valaki időszűkében...

Babgulyás marhahússal és marhafarokkal

  • dinsztelj meg temérdek hagymát kiolvasztott szalonna zsírján, majd dobj rá két csíkokra vágott paprikát és 5 gerezd foghagymát
  • a kockára vágott húsit és az előpirított marhafarok darabokat dobáld rá a hagymára, kevés víz hozzáadásával elérhető, hogy egyből ne égjen le az egész
  • ha a húsdarabok kifehéredtek legalább egy evőkanál paprikával hinceld be, áhtung vízzel felönt
  • fűszerezd(őrölt kömény, bors, vegeta, só, meg amit még szem-száj belekíván)
  • vízzel felengeded míg el nem lepi és beleöntesz még egy nagy pohár vörösbort magadba, de lehet a kajába is
  • kuktát lezárod, sziszegő hangtól kezdve egy órát főzöd lassú tűznél, majd leveszed és a beáztatott babot is beleteszed, tető vissza, újabb óra, lezár.
  • innentől rendelkezésre áll akár az egész nap ha reggel kezdted el, nem utolsó, hogy eddig sem kellett mellette állni:)
  • ugye már sok idő eltelt, ezért újult erővel látsz neki a zöldség aprításnak(sárgarépa, petrezselyem gyökér, zeller)
  • elkészül a csipetke (persze a tv előtt)
Aztán jön a koma megisztok egy bátorító pálinkát, na jó kettőt és nekivágtok a babgulyás költöztetéséhez. Nagyon egyszerű a kukta zárt állapotában igen könnyen szállítható a többi dolog meg kosárban utazik. Majd bogrács elő: start, már csak egy óra amíg hazajönnek. Mindent belefőzünk, felöntjük még vízzel, utánsózzuk, öntünk még bort magunkba is. Majd vadalmaként vigyorogva figyeljük ahogy megérkeznek. Összekacsintunk talán még kezet is fogunk. Megjönnek. Megállapítják, hogy minden munkával végeztünk és még bográcsost is csináltunk. Nincs mese zsenik vagyunk. Megint összekacsintunk. Boldogság van tekintve, hogy ízre egyszerűen mesés. Evés után megint lassú lélegzés, halk hümmögés, kézjeles kommunikáció. Na így kezdődik egy tisztességes szezon. Vagy nem?

8 megjegyzés:

  1. Hű mennyei ízek és illatok

    VálaszTörlés
  2. A babgulyás tegnapi, csomagolok egy tányérral...örülök, hogy írtál:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szeretnék így a szabadban sütni,főzni,de sajnos nincs rá lehetőségem:(
    Csuda jól néz ki minden!!

    VálaszTörlés
  4. Júj de örülök, hogy egymásra találtunk. Olyan jókat kuncogtam, amíg olvastalak, hogy az már majdnem szemtelenség volt tőlem :-) Istenien tálaltad az egész napot, na és a bográcsost is :-) Szuper vagy. Igy is kell ezt csinálni :)) Köszönöm, hogy a huszadik lettem Nálad:))

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    A világ legjobb dolga a boigrácsozás és a kerti sütögetés. Alig várom már, hogy mi is tudjunk. Isteniek ezek az ételek!

    VálaszTörlés
  6. Szívesen részt vettem volna a szezon nyitón! annál is inkább, mert én is nagyon szeretem a bográcsos ételeket...nagyon jók a fotók, biztosan jó kis nap volt!

    VálaszTörlés
  7. Drága Szezon nyitó Társaim! Köszönöm a sok kedves gondolatot.Nagyon jól esnek.Igyekszem majd méltón folytatni. Jó sütögetést mindenkinek! Jaj és jó időt is hozzá:)

    VálaszTörlés
  8. No...azt hiszem hivatalosan is ez lett a kedvenc bejegyzésem. Nem is maga az étel miatt *hmmm...bár hogy megkóstolnám én azt az álbogrács levest!* hanem ahogyan leírtad. Igazán szórakoztató volt olvasni, és jókat derült rajta az ember....legalábbis én biztosan. És mi más, ha nem ez az értelme az efféle blogolgatásnak? Ötlet adás nameg pár perc derültség, mikozben olvassa az ember. A fotók pedig egyre jobbak és jobbak lesznek...ezt az is mutatja hogy olvasás után rendszerint fel kell túrnom a hűtő kicsinyke tartalmát. XD

    VálaszTörlés