Szeretet perec

Volt egyszer, hol nem volt egy nagymama és az ő szemefénye unokája. A mamácska minden jeles alkalomra megsütötte drága unokájának azt a bizonyos perecet. Családi ünnep, kirándulás, kitüntetés, utazás nem múlhatott a perec nélkül. Később, mikor az unoka már felnőtt éveit taposta akkor is a perec volt minden buli fénypontja, a haverok ódákat zengtek, csókoltatták a mama fáradhatatlan kezeit. A munkahelyen a kollégák éljeneztek, ha meglátták a dobozt, spárgával átkötve, hisz tudták ott rejlik a PEREC. Még előrébb haladva az időben, a kis unoka elkötelezte magát egy lány oldalán aki megfogadta, hogy majd egyszer, ha megélik akkor a saját fészkükben is nekilát perecet gyártani. Persze ha a lány őszinte akar lenni, sokáig el sem tudta volna képzelni azt, hogy ő is beálljon a sorba,5-kor keljen hajnalok hajnalán, és utána csak sodorja a pereceket. A receptet elkérte, de elborzadt mikor kiderült, hogy órákat vesz el az életéből a perec sütés. Persze az idő kereke már megint pördült a lány és a fiú, szülővé érett és szülővé vált és saját fészkükben nevelgették csodaszép egy szem szemükfényét. Ami a mamát illeti, hát ő már nem lehet közöttük, vagyis hát soha nem volt ilyen kézzelfogható, bármelyik percben jelenlevő. De itt van, a maga különös módján, segíti az unokát a vizsgáknál és a lányt a perec sütésénél. Mert a lány nekilátott, így az ünnep közeledtével, de szíve tele volt félelemmel, mert az eddigi próbálkozásai sorra csődöt mondtak. Idén megkapta a mama gyúródeszkáját, régi darab talán az ómamáé lehetett. Ki tudja hányféle sütemény készült rajta. Szokták mondani, hogy egy egy ilyen darab szinte már magától tudja a dolgát. Hát jó, hajnalban felkelt, gyúrta a tésztát és csak gyúrta a tésztát...közben meg a mamára gondolt, hogy csinálta vajon, Ő maga milyen elnyűhetetlen anyagból lehetett, hogy bírta erővel. Mert a mami nem ült mint ő, hanem állt, bottal, combnyaktörést szenvedett kicsi testével, és gyúrt és sodort vég nélkül. Mert, figyelni kell ám, vékonyra kell ezt a perecet sodorni, érzéssel, de ha kapkodsz hamar elszakad kezdheted elölről. Aztán le kell kenni tojásfehérjével, majd hidegre kell tenni, hogy ne keljen el, majd inkább szárítani kell mintsem sütni, aztán rácsurgatni a fehér sós keveréket és ismét inkább szárítani. De a legnehezebb kisodorni. Mikor a lány elkezdte akkor kérte a mamát, hogy segítsen, vezesse kezét úgy, hogy most sikerüljön. Talán elkészült vagy 30 db, úgy két óra alatt, de a lány rájött mi a titka. A titkot mint Ariadné fonalát úgy göngyölte fel....egyszer a mama testvére jött látogatóba, persze nem maradhatott el a perec. Mi nagy buzgalommal kínáltuk vegyen még. Soha nem felejtem a pillantását. Lassan ropogtatta el. Elsőre az unokára néz, majd a nővérére, majd újra az unokára és megkérdi: -Hát én nem tudom, (szemöldökfelhúzás) Te mit eszel ezen? -És Alízkám, Te ezért képes vagy órákat állni? Te tudod fiam. Akkor még én is szerettem volna tudni, hogy ők miért ragaszkodnak annyira ehhez. Most,hogy ma végre sikeres sütésen vagyok túl, tudom a titkot. A titok a szeretet. Minden egyes perecet olyan nehéz és fáradságos megcsinálni, hogy annyira kell szeretni, azt a lényt akinek készül, hogy minden perecbe bele kell gyúrni a szívünket is.